GYÓGYTORNAKIRÁLY

Az élet folytonos Mozgás

Válaszd az életet!

Amiben segíthetek:

derék-, hát-, nyakfájdalom, – régóta fennálló, vagy hirtelen kialakult porckorongsérv / gerincsérv – hogy ne kerüljön sor műtétre, akut fájdalom, lumbágó, ischiász, nyaki gerinc okozta szédülés, fejfájás, gerincferdülés, Scheuermann-kór, egyéb tartásrendellenésségek

Régóta szenvedsz gerincproblémákkal? Fáj a nyakad minden mozgásra, nem tudod forgatni a fejed, a jobbra és balra fordulás gondot okoz a hétköznapi tevékenységek során, vagy autóvezetés közben akadályoz. Nem tudsz kiegyenesedni rendesen, mert úgy érzed, hogy leszakad a hátad. Nem tudsz ülni, de állni sem jó. Vagy látszólag minden előzmény nélkül iszonyatos fájdalom jelent meg a derekadban, mozdulni sem bírsz. Becsípődött, beállt, nem mozog, minden mozgás fájdalmas. Nevezhetjük lumbágónak, vagy ischiásznak is akár, a végeredmény kínzó fájdalom, mely nem akar múlni, szenvedsz tőle, mert erőteljesen befolyásolja az életminőséged. Az is előfordul, hogy éles, hasító fájdalom kisugázik a combodba elől, hátul vagy oldalt, esetleg egészen le a bokádig. Nem tudsz ráállni a lábadra, mert az érzed, hogy rögtön összecsuklik alattad, nem bírja el a súlyod. Esetleg valós izomerő csökkenés van. A szakszerűen felépített terápia megoldás lehet problémáidra. Kiszakadt gerincsérv esetén is elkerülhető a műtét!

boka, térd, csípő, vállízületi fájdalmak, ficam, részleges szalagszakadás törés nélkül

akut és régóta fennálló fájdalmak, ízületi mozgáskorlátozottság

A kar mozgatása fájdalmas, korlátozott. Például nehezen megy a fésülködés, vagy akár egy pohár szájhoz emelése. A hát megmosása, vagy nőknél a melltartó bekapcsolása. Könyökfájdalom, teniszkönyök, golfkönyök miatt nem megy a cipekedés a bevásárlásból.

Járás közben fájdalmasnak , furcsának érzed a járásodat – pl. nem tudsz olyan hosszan lépni az egyik lábaddal, mint a másikkal és mint szeretnéd. Nem tudod keresztbe tenni egyik lábad a másikon ülő helyzetben. Ami ülés közben nem probléma, viszont a csípőízület mozgáskorlátozottságát jelzi. Többen fordulnak hozzám olyanok, akiket csípőprotézissel „fenyegetnek”. A protézisműtét elkerülhető vagy a műtét kitolható lehet, ha megfelelően karban van tartva az ízület és a körülötte levő lágyrész (izom, szalag, ízületi tok). Kezeléssel a fájdalom csökkenthető, illetve megszüntethető, a mozgástartomány növelhető. Ha nem fáj az adott terület, miért kellene megműteni?

Járás, sportolás közben ki/befordult bokaízület, ami nagy fájdalommal, duzzanattal jár, törés nélkül, kezelhető különböző technikákkal. Ilyenkor a legrosszabb, amit tenni lehet, hogy pihentetjük és nem mozgatjuk. Ez a hozzáállás már elavult. A legújabb kutatások is azt támasztják alá, hogy rögtön kezelni kell, és az állapotnak megfelelően mozgatni. A mozgással a szövetek egy folyamatos kontrollt kapnak a regenerálódáshoz, a felhalmozódott szöveti folyadék hamarabb felszívódik, ha a keringés megindul. Ha nincs ödéma, a feszültség, a fájdalom csökken, a mozgás nő.

 (pl. csípőízületi protézisműtét után, előtt)

Amikor már nem elkerülhető a műtét fontos, hogy a leendő protézist milyen mozgásterjedelmű, és milyen izomzattal rendelkező ízületbe teszik be. A műtét utáni felépülés idejét jelentősen lecsökkenti és a fájdalmat is mérsékli a megfelelően „felkészített” ízület.

Műtét után a mielőbbi teljes felépülés és a fájdalom csökkentés érdekében mindenkinek javasolt a személyreszabott terápia. Mely különböző fájdalomcsökkentő, mozgástartomány növelő technikákat és mozgásterápiát jelent.

A viscera magyarul zsigereket jelent, vagyis a különböző szerveink összefoglaló neve, pl. máj, vese, gyomor, tüdő. Testünket, minden szervünket behálózza a fascia (kötőszövet). Ez a fascia megtalálható az izmokban, a csontokban, a vérerek falában, az idegsejtekben, a belső szerveinkben stb. Ennek a hálózatos szerkezetnek köszönhetően a különböző szervek, izmok, csontok kapcsolatban állnak egymással.

Az élet folytonos mozgás. Ahogyan a testünk elmozdul a fizikai síkban, ugyanúgy elmozdulnak belső szerveink is. Ha valamilyen izomfeszülés, ízületi fájdalom van a testben, az hatással lesz a belső szervekre is, illetve a belső szervek állapota, feszültsége is kihat az izmokra, csontokra. Ezek az elváltozások, amíg a szervezet képes kompenzálni tünetmentesek. Végül működési zavar, funkcionális károsodás alakul ki. Ezeket a feszüléseket, összetapadásokat képalkotó eljárásokkal nem lehet kimutatni, ettől függetlenül ott van, és problémát okoz.

 A viscerális terápia lényege, hogy ezeket az elváltozásokat feltárjuk, és egy lágy technikával oldjuk a feszülést, normalizálva a zsigerek működését, mely kihat a vázrendszerre is. Például egy vállfájdalom hátterében állhat májprobléma. Ha kezeljük a májat, akkor megszűnik a vállfájdalom is.  A viscerális terápia megoldást illetve enyhülést hozhat reflux, bélpanaszok, hasi műtét utáni összetapadások, gyulladások okozta összenövés esetén.

 

A terhesség alatt kialakuló derék/ hátfájdalmak kezelése lágy technikákkal. Szülés utáni szétnyílt hasizom, derékfájás, gátizomgyengeség kezelése. A terhesség és szülés alatt megváltozott test „visszarendezése” normál állapotba, mely az esetek nagy többségében magától nem áll vissza és folyamatos probléma kiindulási alapja lehet.  Illetve császárral szült anyukák esetében fontos a heg kezelése. A műtét során több réteg szövetet vágnak át. A mélyben levő szövetek állapota és funkciója nem feltétlenül van egyenes arányban a külső heggel. Vagyis kívülről lehet szép a heg, de a mélyebb rétegekben összetapadások is lehetnek, változatos tüneteket produkálva. Kismama tape ragasztás.

A test bármely pontján műtéti beavatkozás következtében heg keletkezik. A heg a mélyebb rétegekben ugyanúgy jelen van, mint a felszínen. A hegszövet merev, rigid, nem rugalmas, nem tartalmaz verejtékmirigyeket. Ez a rosszabb minőségű szövet a gyógyulása során úgy alakul és épül, ahogyan a külső erők hatnak rá. Mindig a húzás irányba nő a szakítószilárdság. Amennyiben nem éri megfelelő mechanikai inger a kollagénrostokat, a különböző rétegek egymással is összekapcsolódnak, összetapadásokat (adhéziókat), letapadásokat hoznak létre. Ilyenkor az újonnan létrejött szövet nem mozdítható, nem eltolható és befelé húznak a mélybe. Ahol nem mozdítható feszültség jön létre, ami kihathat a test távolabbi pontjaira és változatos problémákat generálhatnak. Ezért fontos a hegek megfelelő kezelése és mechanikai inger adása.

(fizikai állapot javítás, egyensúlyproblémák kezelése, inkontinencia kezelés).

                               A kor előrehaladtával testünk, érzékelésünk változik. Az anyagcsere, a reakcióidő lassul. A csontok tömege (csontritkulás), az izomzat ereje csökken. A hétköznapi mozgások is megterhelőek lehetnek. 

Megfelelő mozgással az egyensúly fejleszthető, mely az elesések számát és a következményeként kialakuló törések lehetőségét csökkenti. Az általános fizikai és mentális állapot javul, segít fiatalos maradni. Vizsgálatok kimutatták, hogy a fizikai aktívitás az agyi működésre serkentőleg hat. Mozgás hatására az agy nagyobb területe kapcsolódik be, vagyis nagyobb területet van használatban, ami jelentős például a gondolkodásra, a logikai készségre. Testünk öregedésével a belső szerveink is változnak. A gátizomzat folyamatosan igénybe van véve, mégis kevés gondot fordítunk karbantartására. A medencefenék izomzatának gyengülése az oka legtöbbször a vizeletelcseppenésnek, más néven inkontinenciának. A gátizomzat zárja le a húgycsövet, ha elgyengül, egy kisebb nyomás, pl. köhögés, tüsszentés is elég és a vizelet elcseppen. Mivel ez az izomzat is harántcsíkolt izom, ezért tornával erősíthető.

 

A szalagban nincs hatóanyag, ezért terhesség és szoptatás alatt is biztonsággal alkalmazható! A megnövekedett pocak tehermentesítését, segítve ezzel a deréktáji fájdalmak csökkentését és a hasi bőr állapotának megőrzését segíti. A megváltozott testhelyzettben a vállövek tartását javítja. Szétnyílt hasizom kialakulásának esélyét csökkenti, illetve szülés után segíti a helyreállítást. Szülés után segíti a hasi ödéma felszívódását, és a nyirokkeringést serkenti.

A prevenció kihangsúlyozása azért kiemelkedő jelentőségű, hogy ne csak a tüzet próbáljuk meg oltani, amikor már nagyon ég, hanem még a fájdalmak, elváltozások előtt felismerjük a leendő problémát. Akinek jelenleg nincs semmilyen panasza, annak is érdemes időnként egy fizikai állapotfelmérésre elmenni, hiszen a különböző elváltozások sokáig tünet és panaszmentesek. Az akut traumát kivéve mindig van megelőző jel a fájdalom és a mozgáskorlátozottság kialakulása előtt. Sokkal könnyebb megelőzni a bajt, mint utána orvosolni.  

A kezelés menete: Az első néhány percben kérdéseket teszek fel, melyekkel az aktuális probléma okát keressük. Egyszerű kérdések, pl. mióta fáj, hogyan kezdődött a fájdalom, mutasd meg pontosan hol fáj stb. Ezt követi egy teljes fizikális állapotfelmérés, funkcionális tesztekkel kiegészítve, például izom aktuális állapota. A vizsgálat után jön a kezelés és végül a házi feladat. A házi feladatot azért kapod, hogy a kezelés során elért eredményt tovább fokozzuk, de legalább szinten tartsuk. Minden esetben tudni kell, hogy egy kezelés nem kezelés. Bár gyakran előfordul, hogy egy kezeléssel is megoldódik az adott probléma, a fájdalom elmúlik, de ahhoz, hogy később se jöjjön vissza, neked is dolgoznod kell.

ITT HAMAROSAN A KEZELÉSEKRŐL OLVASHAT

Az oldal feltöltés alatt

40%

Bemutatkozás

Király-Sikula Krisztina gyógytornász-manuálterapeuta, komplex mozgásszervi rehabilitációs terapeuta

Végzettségemet tekintve gyógytornász-manuálterapeuta vagyok. Több évig dolgoztam különböző kórházi részlegeken, a mozgásszervi rehabilitációs osztálytól kezdve, a neurológián keresztül, az ortopédia/ traumatológia osztályokig. Közben természetgyógyászatot tanultam, mely rávilágított arra, hogy a teljes embert, mint egységet kell figyelembe venni a gyógyítás során. Ezt a szemléletemet a sok különböző képzés, melyeket az idők során elvégeztem csak jobban megerősítették bennem. A munkám egyben a hobbim is, ezért folyamatosan újabb és újabb technikákat, módszereket tanulok. Akik hozzám fordulnak komplex kezelést kapnak tornagyakorlatokkal, egyéb terápiás módszerekkel kiegészítve. Egyik gyógyulni vágyót idézzem: „aktív masszázs”. A pácienseim visszajelzései azok, amik éltetnek, feltöltenek, inspirálnak.

Képzéseim:

• FDM – fascia disztorziós modell
• Craniosacralis terápia
• Kinezio taping
• Kinezio taping kismamáknak
• Visceralis terápia• Terrier-féle izületi és lágyrészmobilizáció I.
• Plexus-brachialis sérülés komplex terápiája
• Alternatív gyógymódok az egészségügyben
• Általános természetgyógyászati modul
• Konduktív pedagógia elemeinek elmélete és gyakorlata a felnőtt rehabilitáció és szakellátás területén
• Nyirokmasszázs elmélete és gyakorlata
• Aktív életvitelre nevelő mozgásszervi rehabilitáció kerekesszéket használók részére
• Pilates oktató képzés, Pilates Institute, Talaj 1.
• Gyógyászati segédeszköz szakmai továbbképzés, (Németország)
• McKenzie (A, B)
• Kinematic taping
• Manuálterápia
• 3D scoliozis kezelése a Schrott elvek alapján
• Medencefenék terápia (inkontinencia kezelés)

Nello_190724_65102_nf7

Kapcsolat

Helyszín: 1132, Budapest, Kresz Géza u. 31

Telefon: 00 36 70 541 3285

Email: gyogytornakiraly@gmail.com

Kövessen facebookon is: www.facebook.com/gyogytornakiraly